“Nem halok meg, amíg az El Camino akár többszöri végigjárásával is, de jobb emberré nem válok. Leteszek az emberi negatívumokról, az anyagiasságról, a kicsinyességről és az önzésről.”
Nos, igen. Jókedv s öröm röpkedtek. Az utóbbi autós utazásaim során kicsit elpunnyadtam. Fizikálisan és mentálisan egyaránt. Ráadásul az ezoterikus képességeim sem hogy fejlődtek volna, hanem inkább betokosodtak. Mindig tudom, milyen mentális probléma esetén melyik tokba nyúljak, ámde ez már inkább berögződés, minthogy tanulási folyamat lenne. Nem mélyült a kapcsolatom a rezgésekkel, az intuíciókkal, a jelekkel és saját tudatalattimmal sem.
Az elmúlt utazásaim során mindig húztam-vontam magammal valakit, akiről úgy hittem, képes lesz megtanulni repülni és boldogabb, több lesz ezáltal. Szárnyaltak velem, belém kapaszkodva, de amikor önállósodni hagytam őket, mindig megzuhantak. Sajna nem ritkán mélyebbre estek, mint amikor megismertem őket. Magabiztos határozottságom, önfejűségem miatt elhagyta őket az a kis bátorságuk is, amivel egyébként elevickéltek az életben. én pedig ott buktam el, hogy újra felkaroltam valakit, akinek ismét a kezdőlépéseket magoltattam be, ezáltal én sem léptem tovább.
Néhány éve, amikor megtanultam a kristályokkal kommunikálni, érezni a rezgésüket, arra is rájöttem, csak folyamatos gyakorlással tartható fenn az a szint, amit elértem. Kicsit olyan az ezotéria, mint a szexualitás. Ha hozzad illő partnerrel gyakorlod, nem lehet túlzásba vinni, napról napra jobb lesz. Viszont, ha hanyagolod a dolgot, csak gyűjtöd a feszültséget, az eljövendő alkalommal se kiteljesíteni nem tudod az örömöt, se kontrollálni a cselekményt.
A továbbiakban nem nevezem a misztikus dolgokat ezotériának, mert túl felkapott és keveset jelentő, többet mutató kifejezéssé vált. Spiritualitás, ez az, ami illik ide. Mágia. Varázslat. Emberek felett álló, érthetetlen képességek es cselekedetek. Mesék.
Ars poetica. Férfi vagyok, aki majd egyszer, ha eljön az ideje, karddal a kezében fog meghalni és nem lesütött szemmel rebegi el, hogy végre vége a földi szenvedéseinek. Bármit teszek, vagy tettem ezen a Világon, semmit nem bántam meg. Akkor és ott, amit döntöttem én helyesnek éreztem és ennek megfelelően nem kényszerítettem magam más döntésre. Ha rosszul döntöttem, hát majd megbűnhődök érte. Az, ahogyan élem az életem az anyagi világban, nem tesz kevesebbé az emberek között. Viszont szabadnak hagy és ezért érdemes sok mindent bevállalni.
Van egy szó, ami nagyon kifejezi az életem, dolgaim, cselekedeteim motivációját:az elragadtatás. A mai napig képes vagyok beleélni magam olyan euforikus állapotba, ami csak a gyerekeknél, vagy nagyon forradalmi hangulatban látható másoknál. Egy utazás, egy nő, egy kaland, egy befejezett és jól sikerült munka olyan örömet és emelkedett hangulatot képes előhozni, ami minden más fölé emel.
Sokan tudatosan tartják vissza az elméjüket az elragadtatástól. Legyen az egy eszme, és keresik a hibáját, legyen az egy út és látni akarjak a nehézségeit, nem adjak át magukat az örömnek, nehogy később megbánják. S, ha igen? Ha mindenki ilyen lenne, soha nem lennének felfedezők, tudósok, varázslók és az emberiség egy helyben topogna saját visszafogott elméje miatt.
