Legfrissebb Trabant túra: Kaukázusok

Északi Sarkköri Turné 2014. január

Terveinkben a Budapest-Bamakóhoz hasonlóan, (avagy nagyképűen a Páris-Dakarhoz) egy téli Budapest-Párizs-Nordkapp szerepel.
A cselekmény apropója egy Trabant, amivel a 2015-os Budapest-Bamakóra neveztünk és előzetesen szeretnénk kipróbálni. Az persze nem kizárt, hogy a főpróba keményebb megpróbáltatás, mint maga az előadás. Szóval, poénból szerettünk volna az idén a Bamakósok rajt-pódiumáról indulni és Afrika helyett elindulni homlokegyenest az ellenkező irányba. Talán még követőink is akadtak volna.
Nem így lett.
Nem is vagyunk túl sokan.
Mikor ezeket a sorokat írom, megjegyzem,hogy már Skandináviában vagyunk, mulatságos lenne élménybeszámolót írni úgy, hogy nem is sikerült elhagyni a civilizációt.
De. Elhagytuk.
Csak előbb érintettük: Bécset, Bázelt, Párizst, Hamburgot, Koppenhágát, Stockholmot.

Északi Sarkköri turné 2014. januárÉszaki Sarkköri turné 2014. január

A Trabant persze azért nem vette az akadályokat és a kilométereket könnyedén, napi szinten koptatom a motorháztető nyitószerkezetét. Azok a hárombetűs dolgok, amik már nem is léteznek, mint pl. a DDR és az IFA a mai napig komoly fejtörést tudnak okozni. Azt már az előzetesben megírtam, hogy az elsődleges célunk minél északabbra jutni az európai kontinensen, ami maga hangzatos, csak épp nem igaz. Nordkap az általánosságban elfogadott legészakibb pont, pedig az egy sziget. A szárazföldön kicsit odébb van egy északabbra benyúló földnyelv, csak az nem olyan látványos. Pont úgy van ez, mint a „középkorban ismert világvége”; a Cap Finister Spanyol honban. Köztudatban a legnyugatibb pontja Európának, elvégre a neve is: Végső Fok. Apró probléma, hogy Portugáliának vannak nyugatabbra fekvő területei. A névadások korában a spanyoloknak lehet nagyobb volt a haderejük. Esetleg az inkvizíció.
Állj!
Elkanyarodtam a mediterrán vidékekre, valószínűleg azért, mert jegyzetelés közben is mozgatom a lábujjaimat a kihűlt bakancsban és két nadrágban is fázik a combom. S, mert a svéd lányok ilyen időben is képesek pocakpólóban, kilátszó vesével flangálni. Lehet, otthon vizeskancsóból nyomják a fókazsírt, mert különben a gasztronómiájuk förtelmes. Ugyanolyan, mint az IKEA. Lehet, hogy látványos, de semmi nincs benne. Visszasírjuk azt az időt amikor az Eiffel-torony alatt fotóztuk a Trabantot, s utána beültünk egy Párizs külvárosi, egyszerű, melós menüre és finomat ettünk.
Hú! Közel egy hónapja volt.
Azóta már egy néhányszor leesett a hó, csúszkáltunk a jégen, Zsolt kollégám betagadta a Trabant tetején sátorban alvást, Jatti-Matti Latvala megnyerte a Rallye Sweden-t. Mi is ott voltunk. A pályán és a versenyen a WRC-ket fotózta a bamba tömeg, a verseny végén bennünket, ahogy távozunk az IFA termékkel. A nyugati öregek közül néhányan, a fiatalok közül senki nem ismeri a mi szekér-típusunkat. Még Franciaországban felfigyeltem, hogy reggeli kávézás közben a pultos hölgy és egy vendége az okos telefonjukon mutatnak egymásnak képeket.
-Mi lehet ez?
-Nem tudom, szerintem valami orosz, hidegháborús gép...
-Biztos hogy nem az E.T., mert emberek alszanak benne.
Na, hát ennyi.
Majd leestem a bárszékből, mert mi voltunk azok, a szemközti kamionparkolóból, felállított tetősátorral, bepolifoam-ozott ablakokkal. Már az összecsukott tetősátor is töprengésre ad okot, amit Zsolt úgy gondol egyértelműsíteni, hogy a narancssárga doboz tetejére fessünk egy fekete kört és bele egy H-betűt. Így majd minden kamionos, aki rálát a tetőnkre, görcsöt kap:
A trabant tetején helikopterleszálló van!
Ennyit a kedvünkről. Töretlen.
A kitartás is megvan, élénken sasoljuk a neten az arborea borealis „mértékét”. Intenzitásban egy kanadai geofizikai intézet 0-tól, 9-ig skálán jelzi előre 2 hetes periódusonként. Hát, még nem volt oly mértékű, hogy arra rámozdultunk volna. Különböző álltevékenységekkel ütjük agyon az időt, mint pl. a Rallye Sweden megnézése, követése. Életem első olyan nyílt sporteseménye volt, amiért fizetni kellett. Még a franciák se szedtek belépőt tavaly a szőlőtőkék között, a verseny speciálszakaszainak megnézéséért. Itt még az erdőben is fizetni kellett. Sőt, még a mezőn parkolásért is! Kicsinosítottak bennünket ugyan egy nyakba akasztós Rallye Pass műanyagkártyával, de én rettegés nélkül ellettem volna a megszokott medvefogakkal a nyakamban.
S, azóta is fizetünk mindenért.
A régóta itt élő magyar barátaink ugyan elhencegtek vele, 3800koronaért bérelnek egy egész lakást, de nekünk senki nem segített még egy albérleti szobát se keríteni, ezért arab hotel ablaktalan szobájáért fizettünk 2 hétre 10000-et.
Horgonyt fel, és nekilódultunk. Megérkezett a várva várt előrejelzés az arborea boreális ügyében: A hónap vége felé várható egy 4-es erősségű látványosság. Kicsit hümmögtünk a dolgon, mert az internetes oldalakat egybenyitva üaz is hogy pont ez időszakban várható egy jelentős lehűlés is a sarkvidéken. Stockholmot mindenesetre már nagyon unjuk, ezért irány Észak és az első város; Uppsala.

Északi Sarkköri turné 2014. januárEgyetemváros, katedrális, kastély, sétálóutca, könyvtár, kocsma. Ebben a sorrendben. A kocsma lett volna a méltó befejezés, de a végén elrontották a kedvünket: Büntetőcédula Jolánkán. Pedig kifizettük a parkolódíjat. Mégis találtak kifogást. Valószínűleg nem az előttünk 20 méterre álló parkolóórából kellett volna vennünk jegyet, hanem a hátunk mögött lévő, látótávolságon kívül esőből. A svédek a jég hátán is megélnek, de biztos vagyok benne, ha egyszer kiköltöznek a jégre, fognak oda is parkoló automatát telepíteni. Mindeddig bedobáltunk az automatákba egy, a Jolánka árának megfelelő összeget és becsületünk ellenére egy fél Trabant ára büntetőcédulánk van. Na, de mi Uppsalánál járunk már és egy éjszakai szakasz leküzdésével meg is érkeztünk a hóesésbe és egy Sundsval nevű városba. A terepviszonyok egyre terepiszonyabbak, bár még nem ütik az előzetes Norvégia-turnénk jég hátán-jég szintjét. Ott azt játszottuk, mint a gyerekek a lakótelepi parkolóban. Rugdostuk a pillepalackot a flaszteren. Azaz, elannyira csúszott a „millenium flakon” a jégen. Mikor Zsoltnak szóltam, hogy a parkoló autósor mögött utolsóként álljon meg, azt mondta: Én elkezdek megállni és majd megállunk valahol. Zörgünk tovább. Sundsval-ból északnak. Elértük és elhagytuk Umeát-Luleát, befelé fordulunk az országnak. Egy nagyon kellemes napos délelőttön értük el a minimálcélunkat: Jokkmokk előtt átléptük az északi-sarkkört. A számmisztika megdöbbentő: 41 évesen az elindulástól számolva pont 41 nap utazás szükségeltetett ehhez. Szivar!

Északi Sarkköri turné 2014. január

A következő városunk Kiruna. Szellemváros. Tavaly előtt már jártunk itt nyáridőben, a nagy nemzeti ünnepen, amikor mindenki az utcán, máglyarakások, táncosok és a svédek ünneplik a leghosszabb nappalt. Senki nem volt az utcán Kirunában akkor. Kihaltak voltak a bányaváros utcái egy-két kósza lélek ténfergett csak a nappali-világos éjszakában. Akár csak most. Szombat este. Becsúszkáltunk, beparkoltunk egy belvároshoz közeli parkolóba és beöltözve felmentünk a sétálóutcába. Ezzel lettünk is ott vagy 8-an. A másik hat is turista volt, valami vacsorázóhelyet kerestek az üres utcákban. Találtunk viszont egy gagyi-szuvenirboltot, aminek a kínálatában nemcsak tárgyak, hanem programok is voltak. Mint például a sarkifény-vadászat. Ekkor tudatosult, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell, itt már csak szerencse kérdése, hogy tudunk-e látni, fotózni arborea borealist. Nekivágtunk, hogy elhagyjuk a város fényszennyezését és megdöbbentünk, hogy néhány kilométer távolság és pár száz méter emelkedés során mekkora hőmérséklet különbséget tapasztalunk. Mínusz 12 celsius-ra hűlt le a levegő. Àcsi! Mèg csak este 18.48 van! Gyorsan le is ereszkedtünk, mert ugyan az autó karosszériája sokat fog a hidegen, de a trabantnak nincs olyan. Bármilyen hőmérséklet lehet odakinn, a trabiban kiszigetelve, kipolifoamozva, stb. max. 5 fokkal tudtunk jobbat elővarázsolni. Alias: ha mínusz 12 van kinn, akkor mi aludni még mindig mínusz 7-ben fogunk benn. Néha kicsit fázunk is... Zsolt mesélte, hogy egy reggel még Sundsval előtt az autópálya parkolóban, egy időben nézett ő ki, és a takarítósrác be az ablakon. Megjegyzem, fekete símaszkban alszik. A takarító gyorsan bedobta a hólapátot az autójába és elporzott. Sokkot kaphatott. Nem hívta a rohamrendőröket, bár mi kávéfőzős közben számítottunk rájuk, főztünk termoszba is. Most viszont már valahol Kirunátòl észak-nyugatra vagyunk, közel a norvég határhoz. Találtunk egy befagyott tavat. (Ezt minek jegyzem meg? Mindegyik be van.) A partján pikk-pakk bázist építettünk. Konyhaládák ki, kempingszékek ki, fotóállványon gázlámpa és tanulmányozzuk az étlapot. Kínai snack levest fogunk Lidl-is kolbásszal rendelni. Aztán megfőzni, feltálalni és megenni. Más sarki fény vadászok is előkerültek, ők már a dobozos sör áldomásnál jártak és elemlámpával jöttek-mentek. Megismerkedtünk, találtunk közös nyelvet, a franciát, infót cseréltünk és ment mindenki a maga autójába fagyoskodni.

Északi Sarkköri turné 2014. januárJó választásnak tűnt a hely, mert kicsit eltávolodtunk az úttól és így a fotózásba a forgalom fényei nem nagyon zavartak be. Nem úgy, mint a hideg. A fototechnika is csak technika. S az akkumulátorok is csak akkumulátorok. Leica vagy Canon tökmindegy. Lehűl és meghal. Így aztán a lánc végén figyelt csak a gép és a beállítások kérdése. A lánc: trabant-autoakksi-inverter-220 Volt-aksitöltő-fényképezőgép. Jó esetben három képet tudtam komponálni és ellőni, amikor vonulhattam vissza akkumulátort tölteni. Az égi tünemény kb.10 órakor tűnt fel és egy órán keresztül volt látható, utána eltakarták a felhők. De, meglett!

Heuréka! felkiáltással feküdtünk le éjfél körül és "De hideg van!"–nál ébredtünk reggel. Hajrá, Norvégia! Határátlépés simán, egyedül Jolánka kezd bicegni. Eleddig minden baját tudtam orvosolni, vagy legalábbis elsősegélyt nyújtani, most viszont olyan dolgokat talál ki, amivel meggyűlhet a bajunk. Folyik a motorolaj, s még csak ellenőrzés alatt sem tudjuk tartani menet közben, mert az olajgombánk már régen lehalt. Azaz, ha a főtengely szimmeringnél hirtelen menet közben elmegy az olaj, akkor hirtelen fogunk megállni is. Végleg. Most még megyünk.

Északi Sarkköri turné 2014. januárEgyelőre Narvikba, hogy tankoljunk, pénzt váltsunk és megnézzük ezt a misztikus nevű kikötővárost. Odafelé úton rácsodálkoztam, hogy a norvég horgász képes kinn ülni a télben, egy széken a fjordok öbleiben horgászva. Biztos van benne valami. Mi ugyanakkor befutottunk a városba, ahol vasárnap lévén, se pénz- se posztó. Tankolni éppen tudtunk, de a bankok, üzletek zárva és még a vasárnapi mise gyülekezete se volt valami tömeg. Egyetlen jó csajt láttunk, az is fekete volt. Megbámultuk, aztán megnéztük a templomot is, nem épp odaillő gondolatokkal.
Keresni kellett viszont a kikötőt.
Pedig nagy, és óriások benne a hajók is. Láttam már nagy monstrumokat, utaztam már sokemeletes hajón, de ezek nagyon nagyok. Tippünk szerint vasércet és szenet szállíthatnak és üres állapotukban is 3-4 vontató kellett a rakparthoz vonszolásukhoz. Gondoljuk, ez a hajó nem is mehet saját motorral és hajócsavarral, mert rögvest szétütné a kikötő oldalfalait. A szénszállítást a vasúti vágányon álló szeneskocsikból vettük le. A vasércet meg úgy, hogy belógtunk egy bányába. Az ajtaja nyitva volt, fejlámpa mindig van nálam, függőleges akna meg nem volt benne. Csak rozsdás víz. Mentünk benne egy kört, kincset kerestünk, nem találtunk, kijöttünk.
Újra észak. Az előrejelzés mára a négyes szintről visszaesett ketteskére, amit talán már nem is nagyon bánunk.
Megadatott. Láttuk. Lefotóztuk.
Máshol lehet látványosabb, máskor lehet intenzívebb, más lehet szebb képeket tud róla készíteni. Mi viszont megtettük, amit tehettünk, napok óta nem fürödtünk, hetek óta nem mosodáztunk, a kocsiban élünk, eszünk, alszunk. Vonz a civilizáció.
S, mégis újra észak.
Irányunk ma éjjelre Tromsö, és próbálunk ismét kicsit elvonulni a városoktól és a forgalomtól. Felmentünk, míg csak értelmét láttuk, találtunk is parkolót, vártunk is éjfélig és végig felhős volt az ég. Elképzelhető, hogy az enyhülés, mert enyhült, hozza magával a csapadékot, vagy fordítva, de nekünk ez az éj filmek nézésével telt. Terveinkben szerepel még a Lofoten-szigetek és élővilága, valamint adunk még egy esélyt a fotózásnak. Egy benzinkútnál reggelizés közben találtunk zuhanyzót és mosó-szárítógépet is. Tehát újra fittek és tiszták vagyunk, még az ég is kékebb.
Bár épp esik.

Északi Sarkköri turné 2014. januárA Lofoten-szigetek felé vezető úton bevásároltunk gazdagon. Csak olyan dolgokat vettünk a bevásárlóközpontban, amiről kb. gőzünk se volt, mi lehet. Ehetőnek ítéltünk pl. egy fiskepudding nevű, szalámicsomagolású valamit, amit aztán megkóstoltunk. Nem volt rossz. Jó sem. Semmi volt. Ha akartuk erős Pistával gyógyítottuk, de gyógyíthattuk volna kókuszreszelékkel is. Egy poénnak jò, de így a norvég étkezési kultúra is nagyot esett a szememben.
Letértünk a fő közlekedési útról és mellékutakon kutakodtunk egy parkoló után, ahol nincs közelben város és a fényszennyezése, nincs túl nagy szél és gyér a forgalom, hogy az autók reflektorja ne zavarja a fotózásunkat. És reggelre legyen fűtött budi! Ja, hogy a követelményrendszerünk megfelel egy 4 csillagos hotel rendszerének? Lehet. Ennek megfelelően az első parkolóban majdnem dobtam egy hátast a 20 centi vastag jégen. A sarkkör feletti mellékutakon általában a közlekedés úgy történik, hogy a ritkán lakott területeken a motorosszán a fő közlekedési eszköz. A tulaj amennyire tud, közel férkőzik a birtokához, és az út melletti eljegesedett parkolóban járművet cserél. Autóból ki, szánra fel. Reggel lejön a házától szánnal, most azt parkolja le és mehet az autóval dolgozni vagy ügyet intézni. Ezen a területen fehér holló az autófeltörés. Mi, hosszas keresgélés után egy tengeröböl kicsit platósabb, azaz emeltebb szintű parkolójában találtuk meg az aznap esti fényvadász helyünket. Fűtött budi nem volt, saját forrás igen. A forgalom az úton alattunk zajlott és a legközelebbi város fényei is a fjord túloldalán voltak. Már csak a sarki fény hiányzott, de az egész éjszaka. Elmélet és az internet alapján aznap éjjel egy 3-as intenzitásút kellett volna látnunk, de a felhőzet és az esőzés miatt ez elmaradt.
Reggel felkerekedtünk, bejártunk-bekocsikáztunk sok-sok kis öblöt-szigetet-hidat-összekötőt-földnyelvet-rétet-erdőt. Találkoztunk rénszarvascsapattal, süllyedtünk, slattyogtunk száraz fűtengerben. Láttuk az apály után visszamaradó sós mocsaras részeket és az éhenkórász sirályok hadát, ahogy egymást és a kisebb vízimadarakat markecolják. Érdekes a fények és az árnyékok látványa. Furcsa.
A mi közép európai viszonyainkhoz képest valahogy a színek és a fények alapvetően máshogy tűnnek fel, tűnnek el. Az északi fények számomra immár nemcsak az arborea borealis-ból állnak, hanem az északi nappali fényekből, árnyékokból, színekből is. A nálunk megszokott naplemente-napfelkelte képek itt sokkal misztikusabbak, kísértetiesebbek elegendő alapot adva a trollok meséihez, a viking legendákhoz. itt megállok egy percre, míg bele nem veszek a romantikába.
Vikingek. Vikingek Svédben és Norvégiában a kirakatban, a szuvenírboltokban, a sétálóutcában, a turistacentrumokban. De semmi a múzeumokban. A stockholmi hadtörténeti múzeum az ősmajmok verekedésénél nyit és három emeleten keresztül taglalja a hadakozások és háborúk történetét a mai modern kori sorozatlövő fegyverek bemutatásig, de a viking korból egyetlen darab fafaragványa van a Thor-kalapáccsal. Kicsit a turisták kedvéért van ez a viking-dolog így felfújva...
Mindegy.
Mi lassan nekivágunk a dél-felé vezető útnak, hiszen hihetetlen távolságok vannak itt egy-egy nagyváros között. Narvik-Trondheim pl.800km. Ahhoz sokszor kell teletankolni a trabantot. S sokszor kell kompolni is. Norvégia partvonala olyan szinten tagolt, hogy nemritkán egyszerűbb átkompolni az öböl egyik oldaláról a másikra, mint felkapaszkodni a hegyek közé, esetleg átmenni Svédországba és majd onnan visszaevickélni, s nem haladni dél felé csupán egyetlen öblöcskét.
Tehát komp.

Északi Sarkköri turné 2014. január

Ezen a napon csak az Északi-sarkkört értük el és még igen messze voltunk a mediterrániumtól. A sarkkör vonala Norvégiában egy magaslaton halad keresztül, 100 méterenként kialakított parkolókkal, hókotrózott,elrekesztett övezetekkel. Tisztán látszott, hogy ez a terület nagy turistaforgalommal számol a nyári szezonban, sehol nem láttunk eleddig ennyi parkolási lehetőséget. Mi nem álltunk meg, mert erős szél fújt, inkább leereszkedtünk egy Moi Rana nevű kisváros öblébe, és egy nem túl tiszta parkolóban elszállásoltuk magunkat. Filmeket néztünk, előkészítettem a fotómasinákat, nagyon fájlaltam, hogy a filmes gép negatívval és főként diapozitívval még nem került bevetésre. Alattunk a tenger volt, velünk szemben hegy.
Annyit kanyarogtunk idáig a szerpentinen, hogy szégyenszemre a GPS-segítségével tudtam csak az északi irányt meghatározni. Természetesen a hegy takarásában volt. Mindenesetre résen voltunk, időnként kiszálltam és lőttem hosszú záridős próbafelvételt az északi irányról. Szerencsénk volt. Igaz csak egy nem túl látványos kettes intenzitású tűnt fel a hegy fölött, de kitartott egy sorozatlövés erejéig.
Reggel visszaaraszoltunk a városba kicsit turistáskodni, érdeklődni a helyi sarkkörös látnivalókról. Benzinkút, turistainfó iroda, helyi múzeum, belváros. A benzinkúton a trabantra való tekintettel megismerkedtünk egy magyar hölggyel, aki meginvitált bennünket városnézés után az otthonukba. Délután, este náluk vendégeskedtünk, majd nekirugaszkodtunk egy ötös intenzitású előrejelzésnek. Előzetesen már kerestünk helyet fényszennyezés, forgalom és északi irány kitakarás nélkül. Sajna a szelet nem tudtuk kitakarni, a szirtfalon le kellett ereszkedni takarásba a kövek közé, mert egyébként az állványt se tudtam volna felállítani.
Öt-ös!!!
Az még itt is nagy számba megy. A vendéglátónk, a két éve itt lakó Szilárd is tűzbe jött, és elkísért, elhozott bennünket. Vittünk minden létező és elérhető technikát. Még online-ok is voltunk, hogy a legfrissebb 5 percenként frissülő oldalakról vehessük le a fény kiterjedését. Le is vettük. Online. Mert, hogy látni, semmit se láttunk. Fáztunk, mert fújt a szél. Fagyoskodtunk, mert alapból hideg volt, készítettünk próbafelvételeket, mert kéznél volt. Az elektron vihar is megvolt. Csak közötte és közöttünk volt egy vastag felhőréteg, amit a szél ide-oda tologatott.
Szia, cső!
Hajnali kettőig kitartottunk és visszavonultunk. Reggeli távoztakor még elemózsia-csomagot is kaptunk vendéglátóinktól. Sms-hálálkodásunkra viszont az a fura válasz érkezett, hogy ne mi hálálkodjunk, Ők büszkék arra, hogy vendégül láthattak bennünket.
Hoppá!
Utazásunk során ezek voltak az első ilyen szemléletű EMBEREK.

Közép-Norvégia

A sarki fényről levettük a célkeresztet, fjordot-fjord után hagyva ereszkedünk déli irányba. Mintha mennénk a tavaszba. Nekem személy szerint az országnak ez a része tetszett, tetszik legjobban. Nem olyan zord màr, mint északon, de elég gyéren lakott ahhoz, hogy a természet és ne az ember domináljon. Lehet haladni, nem kell küzdeni a jéggel-széllel, havazással. Jelen van az ember, de elszórtan-különálló házakban, mindenkinek megvan a maga kis territóriuma. Nagy kiterjedésű erdők, tónak tűnő tengeröblök szigetekkel és az öböl túloldalán havas hegyfokokkal. Gazdag ország, aki nem muszájból vágja az erdőt, nem maxigázon termeli ki és adja el a természeti,-ásványi tartalékait a felvásárlónak. Ha valaminek leesik a világpiaci ára, hát egyszerűen csökkenti a termelést és van annyi tartaléka. hogy ne kelljen semmit elpotováznia. A honpolgárait megfizeti, nem dúl a korrupció, nem kell feketézniük, mernek hosszú távra gondolkodni, beruházni az egyszerű emberek is. Hitel, lakásvásárlás, új autó a dolgozónak nem problémás, mert ha dolgozik, nem kell napi betevő, vagy sárga csekk problémákkal küzdenie. Persze, ezek csak első, de mindenképp döntő benyomások. Nem emelem őket az egekbe, nagyon sok kelet-európai, afrikai, vagy távol keleti arcot láttam, nem tudtam mindenkit meginterjúvolni az ő helyzetükről, beilleszkedésükről. Az persze megütötte a fél-fülemet, hogy az általában skandinávban nyomuló divathullámok a norvégokat is utolérik, mint pl. az utóbbi években előtérbe került: Vásároljunk magunknak feleséget! - jelenség.
Az öreg norvég papák is útra kerekednek Thaiföld irányba, ahonnan a társasutazásuk végén ùj hitvestárssal, 17-18 éves thai lánykákkal térnek haza. Fene tudja, jó-e ez, vagy sem. Majd ha életkorom nélkülözhetetlenné, az anyagi helyzetem meg elérhetővé teszi, kipróbálom.

Északi Sarkköri turné 2014. januárMost azonban Közép-Norvégiában autózunk, tankolunk, tankolunk, tankolunk.
Megfigyeltük, hogy a számunkra megfelelő éjszakai parkoló néhol sok-sok száz kilométeren keresztül nincs, azonban nagyobb városok előtt 10-20 km-rel benzinkúttal és információs térképpel ellátott autós pihenők vannak. Trondheim előtt is találtunk ilyet. Déli irányban 800 km megtétele ellenére a parkolóban vág a jeges szél, próbáljuk a trabantot valami kevésbé kitett helyen eldugni. A parkoló kivilágított, forgalmas, mögöttünk benzinkút, mellettünk hotel. Mivel a sarkkört már 500km-rel magunk mögött tudjuk, nem is készülök éjszakai fényvadászatra. Lejátszó bekapcsol, míg el nem álmosodok, nézek valami bugyuta filmet. Zsolt a vezetőülésben meditál. A filmet félúton kilövöm, mert kínosan blőd. A számítógép elsötétül és rögvest kiüti a szemem az ablakon bejövő zöld fény.
Az Öregúr vicces kedvében van!!
Nem a horizonton, valahol a távol látunk egy kettes intenzitásút, hanem a fejünk felett, előttünk, mögöttünk kavarog egy négyes. Nem érdekli, hogy nem kellene itt látnunk, a hely teljesen abszurd. 200 ezres nagyváros fénye mellettünk, előttünk repülőtér, mögöttünk autópálya. Megajándékoz bennünket egy olyan frenetikus látvánnyal, hogy nemcsak a digitális gépet használhatom, hanem vakarom elő az autó aljából a filmes gépet, lövöm a negatívot, a diát, mindent.

Északi Sarkköri turné 2014. januárPersze küzdelem az van. Hideg is van, szél is van, az akksik se bírják, az állvány is szédeleg, a kezem is lefagy, de még egy tisztességes köhögős megfázást is sikerül beszereznem.
Akkor úgy érzem, megéri.
A fotozás szemszögéből mindenképp. Sikerül olyan képet is összeszerencséltetni, hogy a sarki fény hátterében, felszáll előttem egy repülőgép, aminek a felszállófény villogása, egy 30 másodperces expozíciós idővel nagyon érdekes, futurisztikus képet ad.
Aztán a jelenség szépen elvonul 1-2 óra alatt.
Illetve nehéz ezt visszaadni. Nem elmegy, megszűnik, hanem a határozott körvonalú zöld fény a végén szétterül felettünk, minden tárgy zöldes tónusú szint kap, mondjuk úgy: fürdik benne és a legvégén észre sem veszed, ahogy elgyengül és újra a közvilágítási lámpák sárgásfehér fénye látható.
Hát ennyi. Érdekes volt.
Alvás, ébredés, kávézás és Trondheim.
Városnézés, templom, múzeum, sétalóutca, kikötő, kocsma. Megszokott sorrend és a megszokott kétóránkénti parkolóóra-etetés. Megvacsorázunk, betárazunk kajával, kávéval, üdítővel, hogy Oslo-ig kitartson. Érdekes, de már meg se fordul a fejünkben az éttermi kajázás. Nem jó. Legalábbis a mi középszintű pénztárcánkhoz mért éttermek ár-érték arányban nem adnak jót. Amit meg tudunk fizetni, az a kebab-os szint. Vagy Mc Donalds-os. Gyorsétteremből egyik a másik hátán van.
Na, jo de ez nem skandináv!

Északi Sarkköri turné 2014. januárVezetek, nem mozgok, és nap nap után tolom a gyorséttermi hamburgereket.
Hú! Ezt azért igyekszem halkan írni!
Más!
Hosszú éjszakai vezetés után, ahol ismét volt havazás, csúszkálás, ablaktörlés bőven, valahol Lillehammer alatt aludtunk egy benzinkútnál. Ezt se sírom vissza. A fiatalok mögöttünk az autómosóban hajnalig szereltek valami autót, elvégre ott nem esett a hó és volt világítás. Hajnalban meg munkagépekkel táncoltak körülöttünk, órákig tologatták a leesett havat. Rendesen tükörérintéssel kicentizték a trabantot is.
Aludj jol!
Persze azért, mert korán felébresztettek bennünket a hókotrók, még nem jelentette azt, hogy a benzinút is nyitva van. Féllábszárig érő hóban kellett az autó mellett kávét kreálnom.
Oslo.
Nincs mit mondanom róla. Világváros. A világvárosok bármelyikének látványosságával és szépséghibáival. Nem akarok politizálni, véleményt mondani, vagy bárkit vallási nézeteiben megbántani, annyit tényként elkönyvelek: a skandináv országok nagyon befogadóak az utóbbi évtizedek háborús menekültjeivel. Lásd az iraki háború, vagy az arab tavasz.
S, a befogadottak nem túl hálásak.
Olyan bűncselekményeket honosítanak meg, ami itt régebben elenyésző volt.
Sicc!
Újabb nekirugaszkodás és máris Svédországban találjuk magunkat. Megnézzük Göteborgot, és már törjük a fejünket a kontinensre való visszatérés módján.
Hajóval, hídon, kompon? Vagy mi, hogy legyen?
Malmö lett a megoldás, illetve egy trelleborgi kitérő bevállalása. Úgy látszik, beért az idő, hogy elhagyjuk a svédeket. Akciós jegyet kaptunk a Trelleborg-Rostock járatra, ami nemcsak a hídpénznél volt olcsóbb, hanem 700 km-t rövidít is. Nem érintjük ugyan így hazafelé Dániát, de azért így is meglesz a 2 hónapos út gyümölcse:
16000 km
A kompon Jolánka a fedélzeten, mi a folyosón dekkolunk reggelig. Azért szétnéztem Jolánka mellett: Parkolóóra van-e?
A hazafelé vezető út könnyed és tavaszias. A berlini elkerülő egyik benzinkútjánál retro hangulatú trabant modelleket árulnak. Rögvest vettem is két tartalék trabantot, ha ezzel valami gàz lenne. Elvégre jövőre Afrika!
Zsolt Nürnberg alatt kiszáll, más irányban bont vitorlát. Én még hazaviszem a trabit, hogy tudjon erőt gyűjteni a Budapest-Bamako-ra!

Északi Sarkköri turné 2014. január