Legfrissebb Trabant túra: Kaukázusok

Autós túraszervezés, túrázási és felkészítési tanácsok - 5. rész

Hogyan Bamakozzunk Kis Költségvetésből - 5. rész

Az utolsó lapát.

Ebben a részben, a Bamako szellemiségéről szeretnék írni.

Szeretném hinni, hogy létezik ilyen. Csak rajtunk múlik, hogy egy dilis, pénz herdáló, üzemanyagot égető önös hobbi, avagy egy jó céllal elindított rendezvény, ami fontos és pozitív dolgokat hajt végre.

Nem fogom túlragozni, amiről írok nem kontrolláltattam le a vezetőséggel és nem is kértem az engedélyüket a megjelentetéséhez. Kezdeményezéseikből ítélve, hasonlóképpen gondolkodnak, mint én.

A Bamako-rally humanitárius vonatkozásáról akarok szót ejteni.

Hogy mit tehetünk azért, hogy tényleg tegyünk is valamit.

Persze, mindenki gyűjt és visz ki adományokat. Gyerekeknek, betegeknek, időseknek, szegényeknek. Viszünk ruhát, élelmiszert, gyógyszert, műszaki cikkeket.

Nagyon szép, nagyon jó. Kell az is. De nem elég. Illetve nem tartom elegendőnek.

Gondolkodjatok el egyetlen pillanatig egy régi keleti bölcseleten:

-Az éhezőnek ne halat, hálót adj.-

Kismillió példát tudnék hozni, hogyan rontjuk el a segítségnyújtásunkkal az afrikiak jövőjét, de csak elbagatellizálnám ezt a nagyon fontos tényt.

Azért próbáljuk meg.

Elsődlegesen talán a víz fontosságára utalnék. Ha a palackozott vízre helyeződik a hangsúly, akkor nem lesz fontos a kútásás, a víz felszínre szivattyúzásának technológiája és a víztisztítás régi módszereit se fogja tanulni és alkalmazni a továbbiakban senki.

A boltból vagy segítségnyújtásból származó pet-palackokra utalódik majd mindenki, ami a multiknak és a fogyasztói társadalomnak profitot jelent. (Afrikának meg tengernyi szélfútta műanyagszemetet.)

Ha mindig kapnak a használt nyugati kultúra által már elviselt ruhákból, az újdonság varázsa eltolja a tradicionális régi viseleteket, senki nem sző, vagy fon, senki nem fog afrikai ruhákkal bajlódni, amikor ingyen, vagy majdnem ingyen jön az európai „modern” késztermék.

Igen. Ez a jó szó.

Ha késztermékkel szórjuk tele őket, elveszítik a természetes életképességüket és véglegesen ránk lesznek utalva.

Ezért tartom a szervezőség és Villám Gézáék legnagyobb „jó cselekedetének” a kutak fúratását, az iskolák és az árvaházak patronálását és például egy oktató célzatú rádióadó beüzemelését.

Egyszerűsítem a dolgot.

Ha eddig minden megunt rádiótelefonodat egyetlen szegény afrikaira ruháztad rá, akkor annak már minden zsebe mobilokkal van tele. Most végre vigyél neki napelemet, hogy tudja tölteni is őket.

Vigyél iskolaszereket, hogy a gyerekek iskolába járjanak és a következő generációnak legyen annyi rálátása a Világra, hogy a szemetet nem dobálja ki a sivatagban és a többi, és a többi.

Érted már milyen irányvonalra akarlak terelni?

Gondolkodj, addig írok szórakoztatóbbat:

„Semmi bajotok nem lehet, csak a Gézát kerüljétek el.”

Ez volt az egyetlen utánunk ordított jó tanács az első Bamakos start napunkon, 2015 januárjában.

Ezzel kéretlen tanácsadónk, név nélkül el is merült a hozzátartozók és rajongók tömegében.

Akarva, akaratlan tartottuk magunkat a felszólításhoz. Trabanttal nem nagyon lihegtünk a vezetőség nyakában, és hotelszobáik sokcsillagos árait se kívántuk Velük megosztani.

Köztudottan megnyertük abban az évben, a legkisebb költségvetésű csapat díját, amit szerintem ki is érdemeltünk.

Nem is lett az égegyadta világon semmi bajunk.

A felszólítás viszont arra jó volt, hogy vigyázó szemeinket immár ne Párizsra, hanem Gézára vessük.

És ha egy mód van rá, ha találunk valami bibit, akkor akár már máglyára is vessük.

Nem érted?

Nagyon egyszerű.

Szóbeszéd tárgya, a minden irányból érkező lehúzás.

Ha korrupt tisztviselőnek fizetsz, akkor az Géza beépített embere, ha az itinerben ajánlott szálláson szállsz meg akkor azok biztos lejattolnak az irodának, stb. stb. Tavaly már egész alantas szintre le tudott menni a magyaros talentum, pletykában. Szó volt elsikkadt adományokról, meg mindenről ami jó kis zaftos beszélgetéseket hozhatott elő.
Egy kérdésem van csak.

Azok akik így megbeszélgettük egymás között ezeket a „talán” dolgokat, melyikünk tud a háta mögött egy olyan listát, amit a vezetőség, vagy a „Géza”?

Konkrétan azt, hogy mit tettünk azért, hogy itt lehessünk? Vajon melyikünk szervezte Mauritániában a mögöttünk őrködő géppisztolyos katonákat? Vagy Maliban ugyanezt?

Melyikünk, mennyi időt ácsorgott hivatalok előtt a papírjaink ügyintézése során?

Ki volt az aki az elmúlt években vagy 600 hotelt végigjárt, hogy melyik alkalmatos szállásnak, melyik nem?

Ragozhatnám még, de minek?

Más szemében vájkálunk a szálka után.

Vegyük a vállunkra inkább akkor azt a bizonyos gerendát. Nosza rajta, lehet überkedni. Vigyünk adományokat kamionszámra az iskolákba, patronáljunk árvaházat, fúrassunk kutakat, építsünk oktató célzattal rádióadót. Vagy ha ehhez nincs pénzbeli tehetségünk, akkor vállaljunk önkéntes munkát.

Most érkeztem meg az eheti jó tanácsolós bejegyzésem témájához.

Emberi viselkedés Afrikában, meg úgy általában is.

Rólam azért sokan sejtik, hogy az egzisztenciát, meg a beosztást mennyire semmibe veszem.

Tőlem akár lehet dottore, professzore, cezare akárki, aki elmegy egy üres vizes palackot lóbáló Bamakos kollégája mellett az út szélén.

Az egy büdös bunkó.

Nincs az a verseny, ami jogot adna arra, hogy bárkit is veszélyeztessünk a száguldozásunkkal és nincs mentség arra sem, hogy otthagyjuk a bajban lévőt. Nem üthetünk el az utcán mellettünk szaladgáló gyerekeket (mint ahogy azt a Paris-Dakar gyakorta megtette) és erkölcsi kötelesség megállni minden balesetnél, hogy tudunk-e valamit tenni.

Téma lezárva.

Az általános: tegyünk valamit a szegényekért és Afrikáért instrukciókat megkapjátok majd az itinerben.

Most inkább én a nem általános dolgokra térnék rá.

Példázom:

Anna, a 2015-ben versenyzett Uaz navigátora, a nagy gyereksereg és adományosztás közepette észrevett egy kislányt akinek nem volt papucsa.

A sajátját szerette volna neki adni, de a kislány elszaladt.

A történet több mint szép. Tanulságos.

Ne azoknak adjunk elsősorban akik tolonganak és már van nekik. A főútvonalak mentén élők kevésbé rászorulók, mint a néhány kilométerrel bentebb lakók.

Keressük az alkalmat a beszélgetésre, a gondok megismerésére és adjunk alkalmat a viszonzásra.

Ha valami jót akarsz cselekedni, akkor légy „nagyszívű”.

Ne adjunk csak tárgyakat, ha egy kisgyereknek játékot adsz, akkor mutasd meg neki, hogyan működik. Ne egy tárgy maradjon, hanem tényleg használni is tudja.

Az adományokat nem kidobáljuk az autóból, mert az is egy tahóság. Megalázod vele azt, akit meg is ajándékozhattál volna.

A felnőttek esetében, mar nem ilyen egyszerű a dolog. Ha egy falut keresünk fel és ott adományozunk, akkor keressük az idős elöljárókat. Ne a boltost, ne a rendőrt, ne a tisztviselőt.

Az idős elöljárókat. Hidd el, ha látják rajtunk, hogy komolyan segíteni akarunk, akkor előkerítik nekünk.

Éppen ezért helyhiányra, meg túlsúlyra hivatkozva ne pakoljunk mindent a humanitárius kamionra. Legyen nálunk adományozni való a saját autónkban is. S, hiszem, hogy ha így cselekszünk akkor az esti táborhelyen jobb lesz a beszélgetés témája, mint hogy ki-kit hol húzott le.

Sajnos Afrika korrupt, az ott élő emberek a civilizáció úgymond „áldásaiból” egy fejlődési szint kihagyásával kaptak.

Nem tanultak meg megtermelni dolgokat, hanem készen kapták őket. Most ott járunk, hogy megszokták ezeket a jóléti dolgokat és már kell.

Az utcai szegény ember az utcán kér, a hivatalnok a hivatalában, a politikus mindenhol. :-)

Ezzel nem fogunk tudni mit kezdeni. Ahhoz, hogy egyáltalán papírokat kapjunk, valahol kenni kellett valakit, ahhoz meg hogy bejuthassunk, néha nekünk is kenni kell valakit.

Ezt a témát is lezártam.

Gyerekek! Béka van. Nyelni kell.

Viselkedésformák továbbra is.

A Dél-Afrikai Köztársaságból hazatért barátaim mesélték, (Adrienn és Péter az Életváltók.com oldal szerkesztői), az alábbi esetet:

A búr leszármazott fehér ember autókázik a Dél Afrikai Köztársaság útjain.

A rendszer bukása után, immár fekete rendőr igazoltatja.

A rendőr felhívja a figyelmét az ott született búr úriembernek, hogy lejárt a jogosítványa.

A fehér ember, a fekete rendőrt hangos szóváltás kíséretében felképeli!

A fekete rendőr ezek után eme szavakkal fordul a társához: Ez a jogsi rendben van, mert a Főnök már elmagyarázta.

Na, ezt Marokkóban meg ne próbáljátok!

A nyugat afrikai területen dolgozó rendőrök nem „éhesek”.

Lehet elfogadják az ajándékunkat, sőt akár kicsit le is lejmolnak majd bennünket, főleg ha találnak rajtunk „fogást”.

Éppen ezért:

Marokkóban kell a biztonsági öv és nem kell a lazáskodás.

Marokkó, hála a franciáknak, nagyon remekül fel van szerelve sebességmérő műszerekkel.

Előszeretettel mérnek lakott területeken belül, de akár az autópályán elbújva is.

Lehet velük beszélni, ha beismerő vagy, elnézést kérsz, lehet nevetnek rajtad egyet és törlik a felvételt rólad.

De nem úgy ha vered magad, hogy te vagy a nagy fehér ember aki ki, ha én nem!?

Alkudni lehet, korrumpálni nem célszerű. Hacsak nem beszéled az arabot helyi dialektusban.

A záróvonal átlépés is főbenjáró bűneset. Főleg lakott területen belül ne előzz záróvonal átlépéssel!

Távcsővel a távolból sasolják a necces helyeket és kétszáz méter múlva kivesznek a forgalomból.

Tapasztaltam.

Nyugat Szahara. Alapból felejtsd el ezt a nevet, ne matricázd fel az autódra és beszélgetés közben csakis Déli tartomány néven nevezzük. Az eset ugyanaz, mintha Bukarestbe autóznál a „Nagy-Magyarország” egész autóra matricázott változatával.

A Déli-tartományban már a katonaság is dominál a rendőrség mellett. A kis ajándékot célszerű a „fis”-hez hozzáfogni. Jobb lesz a hozzád-állás.

Mauritániában katonák vigyáznak ránk, megérdemlik, megszolgálják az ajándékainkat.

Szenegálról és Gambiáról még nem tudok nyilatkozni.

A szegényekkel való találkozásnál az adományozásnál vegyétek figyelembe amit az első bejegyzésemben írtam.

Hálót és ne halat adjatok lehetőleg.

Ezzel kapcsolatos egy újabb jó tanácsolási csokrom.

Nem szép csokor, szintúgy bennfektess információkat tartalmaz.

A nemzetközi oltóközpont egyik munkatársnője régi kedves ismerősöm.

Még hajdanában a Köjál-nál kezdte.

Bízhatunk benne, mert sok mindent látott.

Az ebola például egy hisztéria-hullám.

Tudtátok például, hogy Magyarországon már a 70-es években volt regisztrált, ebolában elhunyt beteg?

Hát most már tudjátok. Ez egy generált hullám, a védőoltás eladhatóságának felstuffolása.

A néni úgy fogalmazott:

- Drága fiam, európai immunrendszerrel felszerelt tested van. Ne érintkezz szegény emberrel.

Nem ölelkezel, nem puszilkodsz, nem taperolod a lányokat és …

A nem kimondottan szegény afrikai népek, a szerzett iskolai tudással egyben higiénikusabbak is. Tisztálkodnak, vegyszereket használnak takarításhoz, mosogatáshoz. Kicsivel kulturáltabb környezet, sokkal jobb higiéniás körülményeket hoz magával.

Az iskolázatlan falusi évezredek óta csókolgatja a halottait. Ha egy ilyen gyászolóba belefutsz egy kézfogás elég a mindenféle durva fertőző betegséghez és innentől tökmindegy mivel és mi ellen vagy beoltva.

Gyógyszerek.

Tök jó, hogy új és nagyon drága gyógyszereket tudunk megvenni és szedni. Csak éppen, ha a maláriás szúnyog csip meg, akkor maláriás leszel. Nincs az a gyógyszer a piacon, ami ezt kivédené.

A gyógyszergyárak a legújabb fejlesztéseket preferálják, hiszen el kell adják a termékeiket.

A jelenlegi gyógyszerek, bizonyos taszító hatást fejtenek ki, aminek mibenléte elég relatív. Elsősorban azonban a betegség tüneteit vannak hivatva csökkenteni.

Nigériában egy barátom és lánytestvére élt egy ideig. A lány szedte a Maleront, de megcsípte egy fertőzött szúnyog, beteg lett. A srác nem szedte a gyógyszert, de nem csípte meg szúnyog, nem lett beteg. Testvérek, nagyon hasonló génállománnyal.

A 70-es években a Magyar Földrajzi Társaság által kutatásra kiküldött tudósok, egy akkori fejlesztésű gyógyszert szedtek, nem napi, hanem csak heti rendszerességgel. Nem voltak mellékhatás problémáik, ami viszont a Maleronról köztudott.

A régi gyógyszert a mai napig forgalmazzák. Az egész doboz kerül annyiba, mint a Maleronból egyetlen szem.

Nem egy profi orvos ezzel látja el a missziós tevékenységre induló klienseit.

Nem. Nem. Nem írom le a nevét. Kutassatok utána.

Gasztronómia.

Sokszor mondtam már, sokszor leírtam már:

Mindent megehetünk ami jól meg van főzve vagy teljesen át van sütve.

Gyümölcsből, zöldségből preferáljátok a hámozható dolgokat és vízből természetesen a palackozottat.

Vigyetek higi-kendőt és a nem szimpatikus evőeszközt töröljétek át.

Vagy legyen saját kés-kanál-villa a zsebben.

Nem turkálok senki pénztárcájában ezért nem mondom, hol éttermezz, hol ne.

Én nem megyek csili-vili turpistáknak fenntartott étterembe mert ha éppen azon a héten mi vagyunk az első vendégek, hát turpisan megkapjuk a múlt hétről ottmaradt húst.

Keressük meg a legkövérebb fekete nénit aki az utcán főz. Nem lesz csalódás, mert neki mindennapi vendégei vannak és ha nála beteg lesz a napi kliens, akkor bezárhatja a boltot. Valamint sokkal közelebb leszünk Afrikához, mint benn a fényes étteremben.

Medinákban is kajolhatunk, de lehetőleg ne a nóc-nyelven gagyogó elfogóembernek higgyünk, hogy hol melyik gyorsétterem a legjobb, hanem türelmesen válasszuk ki a legfurcsább ételeket, a nem feltűnő egyszerű helyeket. Tipp: ahol nem lesz az asztalon étkészlet és látjátok, hogy a helyiek kézzel táplálkoznak, na ott van ismét Afrika!!

Mit is lehet enni?

Sok mindent kipróbáltam már, megrögzött gasztro-mókus vagyok, mindent azonban én sem ismerek.

Levesként a marokkói levest a „harira”-t illik kipróbálni. Az imént példának említett öreglányok az utcán főzik a legjobbat. Sűrű csicseriborsó levesként képzeld el. Arab kenyérrel kitesz egy ebédet.

Aztán persze ott a kuszkusz. Gőzöm sincs hány variációja van. Mindenképp úgy kuszkusz a kuszkusz, ha nem egybeöntve, egységesítve kapjuk meg.

Legyen külön a kása, a zöldségleves kicsit birkásan, és a hozzátartozó húsfeltétek.

A legegyszerűbb talán az egy csirkecombbal felszerelt, (poulet), vagy a kolbászkás változat (mergez). Aztán ezt lehet mindenféleképpen ragozni, módosítani.

Sorolom: húsgombóc (boulette),birkahús (agneau), valamint ezek helyi változatai (mechau), egészen a fullos (royal)-ig bezárólag.

Aztán nézhetünk kicsit pikánsabb dolgot is. Mondjuk félbevágott padlizsánban darált hús spécin fűszerezve és tepsiben kisütve.

Valamint hab a tortán, ha a Marrakesh-i Medina belsejében meglelem a kedvenc öregemet, aki a helyi melósoknak főz estétöl-estéig. Ezt jól írtam, így is értheted. Este kis lángon felteszi a cserépedénybe (tajine) a borjúhúst és azt citrombefőttel és helyi epice-vel izésítve egész éjjel, egészen másnap estig főzi.

Kenyér jár mellé, evőeszköz nem. Tunkolni kell.

Befejezésül: teve.

Camel-nek hívják és állítólag burgert is csinálnak a kedvedért. Ne dőlj be. Menj el egy tevemészárszékbe. Oda, ahova cégérként ki van akasztva a levágott teve feje. Vegyél nagy szelet Steak-et és vidd a piacon egy olyan vállalkozóhoz akinek csak egy grillasztala van. Ha útközben vásárolsz hozzá zöldséget is, akkor a csávó megsüt mindent fillérekért, terítéket meg biztosítanak hozzá a közeli kávézóból, ha az üdítőt vagy kávét náluk fogyasztod.

Okolásként egy velem megesett sztori:

Bérsofőrként hoztam hazafelé egy terepjárót és aránylag gyorsan végeztem a mauri-marokkói határon. A cimboráimnak még a túloldalt szívták a vérét, amikor is úgy határoztam, hogy addig bizony én egy rántottát bevernék a kocsmában.

Nem volt a kocsmában senki csak egy ráérős kamionos.

Beszélgettünk, szóba került a rántottás kedvem és a figura rögvest Stop-ot kiáltott.

Átvitt az ut túloldalán lévő kamionterminálba, ahol volt húsbolt.

Vetetett velem egy kilónyi birkahúst. Csak úgy spontán egy nem működő hűtőből.

Aztán egy odakészített kétszáz literes olajoshordóban tüzet gyújtott és a szintúgy jelenlévő rácsra dobta a húsdarabjaimat.

Asztal, szék, tányér és kenyér is volt a közelben.

Ez mind van egy kamionparkolóban. S, normális az is hogy használhatod őket. Ha béna vagy még segítenek is.

A tojást meg hagyd meg az út túloldalán a turistáknak.

Ennyit erről az epizódról.
Most még mellékelek néhány szakértői hozzászólást, elsődlegesen a szokások és vallások témájában.

Nem kérdeztem meg, hogy nevesíthetem e az arab világ ezen ismerőjét, úgyhogy inkább csak nevezzük „Vilmos”-nak és idemásolom a viselkedésre vonatkozó tanácsait:

Vallási etikai rész. (Mecset, vendégség... szokások)

A muszlimok naponta ötször imádkoznak. Az imádságra hívás a müezin. Amikor halljuk a müezin hangját, akkor tudjuk már, hogy nem sokára imádkozni fognak. Nem minden mecsetbe engedik be a keresztényeket. Ha be is mehetünk egy mecsetbe, akkor figyelnünk kell arra, hogy a bokánk és a csuklónk is el legyen takarva, tehát rövidnadrágosan vagy csupasz vállal nem engednek be minket. A cipőt is mindig le kell venni amikor mecsetbe megyünk. Amikor vendégségbe megyünk, akkor figyeljünk arra, hogy mindig tisztelettel legyünk a házigazda iránt. Még ha magyarul is beszélünk és a házigazda nem érti az amit mondunk, akkor is csak olyat mondjunk, amit akkor is mondanánk, ha értené. A hanglejtésből és a mimikából ugyanis sok mindenre lehet következtetni. Ha a földön ülve eszünk vendégségben, akkor bal kézzel sose nyúljunk a nagy tálba, hanem csak a jobb kezünket használjuk, ugyanis a bal kezükkel a feneküket törlik. Külföldi nők még melegben is jobb ha nem öltözködnek kirívóan, mert félre érthető helyzetbe kerülhetnek. Sötétedés után ne sétáljunk az utcán egyedül, hanem csak nagyobb csoportban, ha minden áron sétálni akarunk este.

Köszönet a jó tanácsokért. Bamakóra fel!

Autós túraszervezés, túrázási és felkészítési tanácsok
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész

5. rész